Mintha egy óriási, bűzös tályog, ami évek óta kínzott, végre kifakadt volna.
Aztán találtam magamban erőt felállni.
Bevettem a lázcsillapítót.
Ételt rendeltem — csirkehúslevest és pizzát.
Drága?
Nem érdekel.
Megspóroltam egy egészséges férfi eltartását.
Bementem a konyhába.
Az összes mosatlant — azt az egész hegyet — belesöpörtem egy szemeteszsákba.
Táblákkal együtt.
Villákkal együtt.
Nem sajnáltam.
Veszek újat.
Tisztát.
A sajátomat.
Feltöröltem.
Felemeltem az orchideát.
Vízbe tettem egy befőttesüvegbe — talán még ereszt gyökeret.
Ő szívós.
Ahogy én is.
Egy óra múlva a futár meghozta az ételt.
Forró levest ettem, tiszta ágyban ülve, és néztem, ahogy odakint hull a hó.
A telefonomat szétfeszítették az anyósom hívásai.
Láttam a nevét a kijelzőn, és… semmit nem éreztem.
Csak ürességet.
Megnyomtam a „Letiltás” gombot.
A lakás csendes volt.
A levegő tisztább lett — a pia- és olcsó cigiszag kiszivárgott a nyitott ablakon.
Beteg voltam, lázam volt, mégis hihetetlenül egészségesnek éreztem magam.
Mert az életem fő fertőzését épp most tettem ki az ajtón.
Éjjel a láz mégis felszökött majdnem negyvenre.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
