A férjem hangja valahol a fülem fölött döngött, mint egy kovácskalapács.
Nagy nehezen felnyitottam a szemem.
A szemhéjam nehéz volt és forró, mintha ólommal töltötték volna meg.
A hidegrázás úgy rázott, hogy a fogaim doboltak, a pehelypaplan pedig vékony lepedőnek tűnt a szélben.
— Szerjozsa, — rekedtem fel, miközben megpróbáltam lenyelni a torkomban szúró gombócot.
— Lázas vagyok… Rosszul vagyok.
Adj vizet, kérlek.
— Vizet neki! — Szergej hirtelen lerántotta rólam a takarót.
A lakás hideg levegője megégette a láztól forró bőrömet.
— És nekem ki ad vacsorát?
Munkából jöttem, éhes vagyok, mint a farkas, ő meg itt fetreng!
Disznóól a ház!
Te nő vagy, vagy mi?
Elfelejtetted a kötelességeidet?
Összegömbölyödtem, hogy megőrizzek egy kis meleget.
Szédültem, a szemem előtt színes foltok úsztak.
— Kelj fel, azt mondom! — belerúgott az ágy szélébe.
— Ne itt add elő a komédiát.
Harmincnyolc nem halál.
Én harminchét és féllel is dolgozni jártam, és tessék, nem estem szét.
Te meg itthon ülsz, szabadnapod van, és még tésztát sem bírsz főzni!
— Nem tudok felkelni… — suttogtam, és éreztem, ahogy egy forró könny legördül az arcomon.
— Nem tudsz?
Akkor majd rákényszerítünk!
Megragadta a karomat, és egy rántással magához húzott.
A világ megbillent, majd a feje tetejére állt.
Pedig szerettem őt.
Vagy azt hittem, hogy szeretem.
Sajnálni — azt biztosan sajnáltam.
Hét éve élünk együtt.
A lakás az enyém, a nagymamámtól maradt rám.
Egy öreg kétszobás, de a miénk, hitel nélkül.
Én egy orvosi központban dolgozom vezető adminisztrátorként.
Lábon állós, idegőrlő munka, mindenféle páciens, estére úgy zúg a hátam, hogy sírni tudnék.
De a fizetés jó, stabil.
Szerjózsa pedig… Szerjózsa „el nem ismert zseni”.
Mérnöknek tanult, de szerinte a szakmában „unalmas és keveset fizet”.
Két éve „taxizik”.
Az én autómmal, teszem hozzá.
A hitelt pedig én fizetem.
Csak pénzt ebből a taxizásból én nem látok.
— Lén, hát drágult a benzin, — tárja szét a kezét.
— Lén, olajat kell cserélni, az alkatrészek meg aranyárban vannak.
— Lén, a rendőrök megbüntettek a semmiért!
Végül az ő „keresete” cigire, sörre meg ebédre elég a kávézókban, amíg rendelésre vár.
A rezsit, a kaját, a háztartási cuccokat meg azt a bizonyos autóhitelt én viszem.
Otthon ő a király.
Hazajön, ledobja a kabátját az előszobai puffra (pedig a fogas fél méterre van), a cipőjét a folyosó közepén hagyja, és megy a kanapéra.
— Fáradt vagyok, vezetek, stresszes vagyok, — jelenti ki, és bekapcsolja a tévét vagy belemerül a telefonba.
Én meg, miután letoltam a tizenkét órás műszakot, odaállok a tűzhelyhez.
Mert „a férfit hússal kell etetni”.
Mert „a bolti pelmenyi méreg”.
Mert „a te gyors kajádtól ég a gyomrom”.
És én főztem.
Kimostam a zoknijait, amiket a kanapé alatt találtam, a fotel mögött, egyszer még a konyhaasztalon is.
Mosogattam utána, mert „az nem férfimunka, zsíros vízben turkálni”.
Tegnap már a munkahelyen rosszul lettem.
Haza vánszorogtam félájultan.
Ráestem az ágyra, még át sem öltöztem.
Szerjózsa későn jött, pityókásan, látta, hogy nincs vacsora, morgott egyet, evett pár szendvicset, és elaludt.
Reggel meg elment anélkül, hogy megkérdezte volna, élek-e.
És most visszajött.
A konyhába vonszolt, mint egy rosszalkodó kiskutyát.
A lábam alig tartott, a fejem úgy zúgott, mint a harang.
— Nézd meg! — belenyomta az arcomat a mosogató irányába.
— Nézd meg, mivé tetted a konyhát!
A mosogatóban hegyekben állt a mosatlan.
Ketchupos, rászáradt tányérok, zsíros serpenyő, bögrék félig megivott teával, amiben már csikkek úsztak.
Az asztalon morzsák, kiömlött sörfoltok, üres pizzásdoboz (valószínűleg tegnap mégis rendelt magának, csak nekem nem ajánlott).
Elviselhetetlen bűz volt.
A savanyú mosatlanszag összekeveredett a férjem alkoholszagával.
— Én… én ezt nem koszoltam össze, — suttogtam, a pultba kapaszkodva, nehogy elessek.
— Két napja nem ettem semmit…
Ez a te edényed, Szerjózsa.
— Az enyém?! — bömbölte.
— Hát te hálátlan!
Én dolgozom, pénzt hozok a házba, te meg megmondod, kié a mosatlan?
A te dolgod mosogatni!
A te dolgod a rendet meg a meleget biztosítani!
Te meg mit csinálsz?
Fekszel, melegíted a tested?
Felkapott az asztalról egy mocskos bögrét, és bevágta a mosogatóba.
A cserepek szétfröccsentek.
Egy apró kerámiadarab lepattant, és végighúzta az arcom.
Éreztem, ahogy vékony vércsík csorog le.
— Moss!
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
