— Vagy talán nem is anyád volt, hanem az új barátnőd a kávézóból?
— Az, aki segít neked elválni tőlem?
Maxim megdermedt.
— Milyen hülyeségeket beszélsz?..
Jelena nem felelt.
Csak némán bement a fürdőbe, és becsukta az ajtót.
Becsukta — de nem zárta be.
Mert tudta: az igazi vihar nem az ajtócsapással kezdődik.
Hanem az utána következő csenddel.
Maxim halkan lépett be a hálóba, mintha félne megijeszteni a saját bűntudatát.
Jelena már az ágyban feküdt, a lámpa nem égett, csak az utcai narancssárga lámpafény ömlött be az ablakon, és a szobát kihallgatószobává változtatta.
Csak most már ő kérdezett.
— Lena… — kezdte óvatosan, mintha lábujjheggyel próbálná a vizet.
— Te ezt komolyan gondolod?
Jelena hallgatott.
Tettetni, hogy alszik, felesleges volt — még a takarón át is látszott, hogy remeg a válla.
Nem a hidegtől.
A dühtől.
— Kitalálsz dolgokat.
— Biztos mondott neked valaki valamit.
— Te mindig ilyen vagy: továbbgondolod, bonyolítod… — az ágy szélére ült, és puhán próbált beszélni.
Szinte macskaszerűen.
— Láttalak — vágta rá élesen, és a válla abbahagyta a remegést.
Felült.
Felkapcsolta az éjjeli lámpát.
A szeme száraz volt, de a hangjában acél volt, olyan acél, amivel el lehet harapni egy tápkábelt.
— Láttam.
— Hallottam.
— Ott ültél vele a kávézóban.
— Ő nevetett.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
