— Ugyanis, mivel az autó jogilag Denisz nevére van írva, és a forgalmi, valamint a második kulcskészlet, ahogy emlékszel, végig békésen a mi otthoni széfünkben feküdt… tegnap eladtuk.
Teljes csend lett.
Még a konyhában zümmögő hűtőszekrény hangja is hallatszott.
— M-mit jelent az, hogy eladtátok? — Vadik villámgyorsan elsápadt, a szeme két csészealj méretűre tágult.
— Az én autómat?!
— Az én autómat, Vadik — javította ki kemény, fémes hangsúllyal Denisz, miközben felállt az asztaltól, és széles mellkasán összefonta a karját.
— De… hogy… hiszen a ház előtti parkolóban állt!
Nálam vannak a kulcsok! — hebegte Okszana, a szívéhez kapva.
— Állt.
Tegnap reggel még ott állt.
Tegnap délben viszont megérkezett egy komoly vevő a saját trélerével, aláírtuk az adásvételi szerződést, és az autó elindult egy másik régióba — letettem a papírt közvetlenül Vadik elé.
— Kétmillió rubelért.
Pontosan annyiért, amennyiért kihoztuk a szalonból.
Vadik felugrott, és nagy csattanással feldöntötte a széket.
Az arca ronda bordó foltokban úszott a dühtől.
— Ehhez semmi jogotok nem volt!
Abban benne van az én ötszázezrem!
Ti nyomorult csalók vagytok!
Most rögtön a rendőrségre megyek!
Börtönbe juttatlak benneteket!
— Menj csak, Vadik, feltétlenül menj — legyintettem békítőn.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
