— Természetesen — helyeselt Jana.
És újra elhallgatott.
Felvágták a tortát.
Elkezdődött az ajándékozás — körben, ahogy az ilyen összejöveteleken szokás.
Valaki borítékot adott át, valaki virágot hozott, egy díszes blúzos barátnő pedig egy szép dobozba csomagolt fürdőszobai szettet.
Nyina Georgijevna mindent ugyanazzal az elégedett arckifejezéssel fogadott — születésnapos, a világ közepe, minden rendben.
A sor Janához ért.
Nem állt fel rögtön.
Csak ránézett az anyósára — nyugodtan, figyelmesen.
És hirtelen valami furcsát érzett: nem dühöt, nem sértettséget — inkább fáradtságot, amely olyan nehézzé vált, hogy valami keménnyé alakult benne.
— Jana? — szólította Nyina Georgijevna.
Kissé türelmetlenül.
— Nyina Georgijevna — mondta Jana —, kérdezhetek előbb valamit?
Az anyós kissé felvonta a szemöldökét.
— Hát kérdezz.
— Vagyis azt gondolja, hogy én még ajándékkal is tartozom önnek? — mondta Jana.
— Azután, amit az imént mindenki előtt rám zúdított?
A csend fülsiketítő volt.
Nyina Georgijevna kinyitotta a száját, aztán becsukta.
Aztán újra kinyitotta.
— Hogyhogy „rám zúdított”?
Hiszen én…
— Ma háromszor is — mondta Jana egyenletes hangon, a hangját fel sem emelve — elmesélte ezeknek az embereknek, hogy a fia „felszedett” engem a válás után.
Hogy meghíztam.
Hogy nem engedem Valerát önhöz látogatóba.
Mindezt egyetlen vacsora alatt.
Mindenki előtt.
— Hát én ezt nem rosszindulatból… — kezdte az anyós, és a hangjában megjelentek azok a sértett hangsúlyok, amelyeket Jana olyan jól ismert.
— Értem — bólintott Jana.
— De ettől nekem nem lesz könnyebb.
Valaki köhintett az asztalnál.
Aztán váratlanul Tamara Ivanovna szólalt meg.
Az a Tamara Ivanovna, aki korábban kuncogott.
— Nyina, hát… — mondta óvatosan.
— Hát, őszintén szólva, ez tényleg valahogy nem volt szép.
Mindenki előtt kiteregetni a szennyest — az ilyesmi mintha nem igazán szokás volna.
Nyina Georgijevna úgy nézett rá, mintha az asszony épp most, nyilvánosan és különös cinizmussal árulta volna el.
— Tamara, te egyáltalán…
— Nyina, én csak mondom.
Gyima, Valera bátyja, úgy bámult a tányérjába, mintha éppen most fedezett volna fel benne valami hihetetlenül érdekeset.
A díszes blúzú barátnők összenéztek.
Valera végre felemelte a tekintetét a tányérjáról, és Janára nézett — zavartan, már-már ijedten.
Nyina Georgijevna felállt.
— Akkor hát — mondta olyan hangon, amely valami grandiózus dolgot ígért. — Akkor most már a saját születésnapomon…
— Nyina Georgijevna — szakította félbe Jana, ugyanazzal a nyugodt hanggal —, én nem akarok botrányt.
Csak azt akarom, hogy értse: mindent hallok, amit mond.
— Hazamegyek! — jelentette ki az anyós.
— Anya — mozdult Valera.
— Ne! — emelte fel a kezét Nyina Georgijevna.
— Ne, Valerocska.
Látod, mit enged meg magának?
Az én születésnapomon?
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
