— És öt perccel ezelőtt, amíg te Krisztinának meséltél az én „értéktelenségemről”, a banki alkalmazásban elindítottam a visszatérítést.
— A szolgáltatás még nem teljesült, jogom van hozzá.
Olga letette a mikrofont az asztalra.
A mikrofon tompán koppant.
— A végszámlát neked hozzák ki, drágám.
— Remélem, az „évszázad üzlete” már összejött.
— Én pedig megyek.
— A holmimat ma délben átvitettem az új lakásomba.
— A „barlangod” kulcsai a portásnál vannak.
Megfordult, és elindult kifelé.
A sarka kopogása volt az egyetlen hang a hatalmas teremben.
Kint hó esett — nagy pelyhekben, puha fehéren.
Olga beszívta a fagyos levegőt.
A táskájában megzörrent a telefon.
A kijelzőn ez állt: „Ex”.
Csak azért fogadta a hívást, hogy meghallgassa a befejezést.
— Oljá!
— Oljá, állj meg! — Vitalij nem kiabált, visított.
— Itt van a számla!
— A menedzser rendőrt hív!
— A kártyámon nincs pénz!
— Krisztina elment!
— Oljá, gyere vissza, fizess, hiszen család vagyunk!
— Mindent megbocsátok!
— Megbocsátasz? — Olga felnevetett.
— A Jóisten megbocsát, Vitalik.
— Én meg beadom a válópert.
— És egy tanács: ajánld fel, hogy elmosogatsz.
— Olyan „háztartásbeli” vagy, menni fog.
Letette.
Kihúzta a SIM-kártyát, és bedobta azt az apró műanyagdarabot a kukába.
Már gördült is oda a business class taxi.
Az udvarias sofőr kinyitotta az ajtót.
— Hová megyünk?
— Az új életembe, — mosolygott Olga.
— És kérem, kapcsolja fel a zenét jó hangosan.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
