Utazási iroda, szerény fizetés, nulla terv a jövőre.
Anna azt hitte, ez filozófia — a jelenben élni, élvezni az utat.
De kiderült: ez egyszerűen lustaság és a megerőltetés elutasítása.
„A házasságom hiba,” — gondolta Anna, és ettől fizikailag fájt.
De beismerni a hibát — azt jelenti, esélyt adni magának kijavítani.
Este kijött a hálóból.
Makszim a kanapén ült, a tévét bámulta.
A lakás rendetlen maradt.
— Makszim, — szólította Anna.
A férfi felnézett, a szemében remény csillant.
— Azt akarom, hogy költözz el, — mondta Anna határozottan.
— Ez az én lakásom.
Még a házasságunk előtt vettem.
Egy heted van, hogy találj szállást és elvidd a dolgaidat.
— Anna, ezt nem teheted…
— De megtehetem, — vágott a szavába.
— És meg is kell tennem.
Nem akarok olyan emberrel élni, akiben nem bízhatok.
Bizalom nélkül nincs házasság.
Csak együttélés van, ahol az egyik kihasználja a másikat.
— Megváltozom, — kezdte Makszim.
— Esküszöm, én…
— Nem, — rázta a fejét Anna.
— Nem fogsz.
Mert nem látod a problémát.
Még most sem kértél igazán bocsánatot.
Csak azt keresed, hogyan maradhatsz kényelemben.
Makszim már nyitotta volna a száját, de Anna felemelte a kezét.
— Kérlek, ne rontsuk tovább.
Váljunk el méltósággal.
Nem akarok botrányt és drámát.
Csak pakolj össze és menj el.
Másnap Anna szabadságot vett ki és jó háztartási segítséget keresett.
Talált egy rendes ügynökséget, amely egy középkorú, komoly, megbízható nőt küldött.
Megállapodtak, hogy heti háromszor jön.
Makszim némán pakolt.
Anna nem szólt bele, nem segített.
A konyhában ült egy csésze teával, és a jövőn gondolkodott.
— Sajnálom, — mondta halkan Makszim az ajtóban, két táskával.
— Tényleg jót akartam.
— Tudom, — bólintott Anna.
— Magadnak.
A férfi elment, a lakás kiürült.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
