Miért pont most mondtál fel?
Makszim hallgatott.
— Mert megláttad a lehetőséget, — folytatta halkan Anna.
— Előléptem, többet keresek.
És te úgy döntöttél, hogy ezt kihasználod.
Nem azért, hogy segíts, hanem azért, hogy ne kelljen semmit csinálnod.
— Ez igazságtalan…
— Igazságtalan? — Anna felnevetett, de ebben a nevetésben nem volt vidámság.
— Tudod, mi igazságtalan?
Hogy három évig úgy építettem veled a kapcsolatot, hogy azt hittem, partner vagy.
Hogy egy csapat vagyunk.
Aztán kiderült, hogy csak arra vártál, mikor élősködhetsz rajtam.
— Anna, kérlek, ne mondd így…
— Akkor hogyan mondjam? — a hangja végre megremegett.
— Gondoltam a jövőnkre, Makszim.
Gyerekekre is, talán.
Arra, hogy együtt építjük az életünket.
Te meg azon gondolkodtál, hogyan dolgozz kevesebbet és pihenj többet.
Makszim felállt, meg akarta ölelni, de Anna elhúzódott.
— Ne.
Gondolkodnom kell.
Bement a hálóba, bezárta az ajtót és leült az ágyra.
Minden benne tiltakozott az ellen, ami történt.
De mélyen, a tudata legtávolabbi sarkában egy halk hang azt súgta: „És te ezt nem tudtad?
Nem láttad?”
Eszébe jutott a megismerkedésük.
Az utazási iroda.
Makszim, ahogy eladja neki az utat.
Milyen abszurd volt beleszeretni egy emberbe, aki csak a munkáját végzi.
Bájos volt, figyelmes, a megfelelő dolgokat mondta.
De látott-e benne valaha ambíciót?
Törekvést valamire?
Nem.
Ő mindig elégedett volt azzal, ami van.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
