Itt Vera.
Egy óra múlva a nagynénéd cuccai ott lesznek annál a régi sztálini háznál, amit neked ajándékozott.
Gyere értük.
És őt is vidd el.
Vera bontotta a hívást.
— Te mit művelsz?! — Antonina Sztyepanovna két kézzel kapott a bot után, és fel akart állni.
Fel is állt.
A lábai biztosan tartották.
— Oleg ezért megöl!
— Próbálja meg.
Vera kinyitotta a szekrényt, elővette a bőröndöt, és pakolni kezdte az anyósa dolgait.
Köntösök, papucsok, gyógyszerek.
Minden, amit ő mosott, vasalt, rendezgetett nap mint nap.
— Semmid sem marad! — üvöltött Antonina Sztyepanovna.
— Ebben a lyukban döglesz meg, mint az utolsó koldus!
— De legalább nélküled, — felelte Vera, és becipzározta a bőröndöt.
— Öltözz fel.
Fél óra múlva indulsz.
Antonina Sztyepanovna két kézzel szorította a botot.
— Meg fogod bánni, hogy velem kezdtél.
— Már megbántam.
Két éve kellett volna elküldenem a fenébe.
Oleg húsz perc múlva rontott be.
Vörös fejjel, eltorzult szájjal.
Valaki a szomszédok közül már felhívta.
— Mi folyik itt?
Anya azt mondja, kidobod őt!
Vera a kinyitható ágyon ült, és az ablakot nézte.
A bőrönd az ajtónál állt.
Antonina Sztyepanovna egy széken ült, bot a kezében — némán, összeszorított szájjal.
— Az anyád két évig hülyített, — mondta Vera, anélkül hogy felé fordult volna.
— Tehetetlennek tettette magát, közben már rég jár.
És a lakást Krisztinának ajándékozta.
Akkor ápolja most Krisztina.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
