— Krisztyinocska, szerdán felveszed a papírokat a közjegyzőtől.
Minden el van intézve.
A lényeg, hogy az a falusi hülye ne szimatoljon meg semmit az utolsó pillanatig.
Dolgozzon csak még, aztán — mehet az utcára is.
A zacskó kicsúszott Vera kezéből.
A kenyér végiggurult a padlón.
Vera nem vette fel.
— Tyonya néni, te zseni vagy, — nevetett Krisztina a telefonban.
— Elhitték, hogy tényleg egyáltalán nem tudsz járni!
— Hát nem is tudtam.
Két hónapig biztosan.
Aztán elkezdtem felállni — na és?
Miért erőltessem magam, ha lehet feküdni?
Verkának igyekeznie kell, arra van ő.
Vera a falnak támaszkodott.
Úgy vert a szíve, hogy a halántékában dobolt.
Tizenöt év kollégium.
Két év gondozás ennél a nőnél.
Mosdatás, etetés kanállal, végtelen lepedőmosás.
Mind csak a megígért lakásért.
És mindez — hazugság volt.
Vera belépett a szobába.
Antonina Sztyepanovna az ágyon feküdt, a fülénél a telefonnal, de a testtartása túlságosan is laza volt.
Amikor meglátta a menyét, összerezzent, és gyorsan elköszönt Krisztinától.
— Te miért jöttél ilyen korán? — a hangja azonnal gyenge, beteg lett.
Vera szó nélkül odalépett az ágyhoz, és leguggolt.
Előrehajolt, benyúlt a matrac alá, és előhúzott egy botot.
Egy régi, fából készült, kopott botot.
— Verka, te mit képzelsz…
— Fogd be, — mondta Vera halkan, és a botot a takaróra tette.
— Kelj fel.
Egyedül.
Antonina Sztyepanovna elsápadt.
— Nem tudok.
Megőrültél?
— De tudsz.
Már két hónapja tudsz.
Mindig is tudtál.
Mindent hallottam.
Krisztináról, az ajándékozási szerződésről, és arról is, hogy neked csak azért létezem, hogy a fenekedet töröljem.
Az anyós összeszorította a száját.
Vera látta, hogyan küzd az arcán a düh és a félelem.
A düh győzött.
— Na és akkor mi van?
Ez az én lakásom, annak adom, akinek akarom.
Azt hitted, neked, te falusi parasztnak, itt hagyok egy lakást?
Te nekem senki vagy.
— Senki, — ismételte Vera.
A hangja nyugodt volt, de a keze remegett.
— Két évig voltam neked senki.
Amikor éjszaka lepedőt cseréltem.
Amikor ordítottál velem, mert kihűlt a leves.
Amikor az utolsó pénzemből vettem neked túrót, mert finomságot kívántál.
— Megígértem neked a lakást!
— Hazudtál nekem.
Két évig hazudtál.
Én meg elhittem, mint egy hülye.
Vera felállt, elővette a telefonját, és tárcsázott.
Antonina Sztyepanovna fel akart ülni, de Vera úgy lépett közelebb, hogy az anyós azonnal megdermedt.
— Krisztina?
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
