Átültettem friss cserépbe.
Most az ablakpárkányon állt, és finom zöld nyilakat növesztett — vékonyakat, de makacsokat.
Én is megváltoztam.
Beiratkoztam edzőterembe.
Vettem egy új kabátot.
Elkezdtem pénzt félretenni — nem „fekete napra”, hanem nyaralásra.
Néha esténként furcsa érzés kap el: a csend már nem nyom.
Barát lett.
Egyszer a szupermarketben véletlenül összefutottam Szergejjel.
Rosszul nézett ki.
Gyűrött, ingerlékeny.
Mellette egy lány állt — fiatal, fáradt tekintettel.
Meglátott, és megmerevedett.
— Szia, — mondta ügyetlenül.
— Szia, — feleltem nyugodtan.
Figyelmesebben nézett rám.
Talán észrevette, hogy már nem görnyedek.
Hogy nem sütöm le a szemem.
Hogy a hangomban nincs meg a régi bűntudat.
— Te… jól nézel ki, — motyogta.
— Köszönöm.
Pár másodpercig így álltunk.
— Talán egyszer kávé? — kérdezte hirtelen.
Elmosolyodtam.
— Nem, Szergej.
Nincs időm a régi szokásokra.
És továbbmentem a kasszához.
A szívem nem kalapált.
A kezem nem remegett.
Belül nem volt sem fájdalom, sem harag.
Csak könnyűség.
Néha eszembe jut az az éjszaka.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
