A nagyobb meg csak tolódott és tolódott.
Néhány nappal nyolcadika előtt Katya este megkérdezte Dimát, amikor a konyhában ültek, és a férfi valamit olvasott a telefonján.
— Dima.
— Ühüm.
— Nem fogok anyád listája szerint főzni.
Dima felnézett.
Ránézett.
Várt.
— Március nyolcadika az én ünnepem is, — mondta Katya.
— Az asztalra azt teszem, amit szükségesnek tartok, nem a rokonságod rendelését.
Érthető?
Dima hallgatott.
Katya látta, hogy mérlegel valamit odabent — a béketeremtő szokását valami mással szemben, amiről remélte, hogy benne is megvan.
— Anya meg fog sértődni, — mondta végül.
— Lehetséges.
— Olya meg elkezdi…
— Tudom, mit fog elkezdeni Olya, — vágott közbe Katya.
Nem durván, de határozottan.
— Dima, három éve főzök a listáik alapján.
Három éve.
Egyszer sem tettem az asztalra olyat, amit én szeretek.
Egyszer sem főztem olyan ételt, amit én kívántam.
Március nyolcadika nőnap.
Érted az iróniát?
Dima értette.
Az arcán látszott.
Felsóhajtott — nem nehezen, nem sértődötten, inkább úgy, mint aki döntött, és már kicsit belefáradt, hogy egyáltalán dönteni kellett.
— Rendben, — mondta.
— Azt főzöl, amit akarsz.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
