Az ajtóban három erős férfi állt munkásruhában és sisakban.
Az egyik kezében pöröly, a másiknál fúrógép.
— A tulajdonosok? — kérdezte a vezető, egy bajszos, zömök férfi.
— Ürítjük a helyiséget.
— Ütemtervünk van.
— Milyen ütemterv?!
— Menj a fenébe! — sikította Vityók.
— Mi itt lakunk!
— Van megbízásom a tulajdonostól, — dörmögte a vezető, és felmutatott egy papírt.
— „Vektor-Sztroj” Kft.
— Az objektum bontásra átadva.
— Minden lakó kijelentve.
— A holmik kifelé, különben építési hulladékként mennek.
Inga elhaladt a munkások mellett.
— Sok sikert, fiúk.
— A szemét a nappaliban különösen nagydarab, — dobta oda, Szergejre és a rokonságra bökve.
— Inga!
— Állj! — Szergej megragadta a kabátujját.
— Beszéljük meg!
— Jó, túlzás volt, rendben!
— Anyám elmegy!
— Vityók talál lakást!
— Mindent helyre lehet hozni!
— TŰNJ EL, — Inga úgy rázta le a kezét, mintha koszos rongy lenne.
— Nem érted, Szerjózsa?
— Én nem csak őket teszem ki.
— Én elhagylak téged.
— Te csőd vagy.
— Erkölcsi és pénzügyi.
— A számlámhoz kötött kártyákat öt perce blokkolták.
— Az autód lízingje a cégem nevén futott, a szerződés felbontva.
— A kulcsot az utcán átadod a sofőrnek.
— Pusztulj meg! — üvöltötte Tamara Petrovna, amikor felfogta, hogy a „édes élet” véget ért, még mielőtt elkezdődött volna.
— Átkozott!
— Gyermektelen vénasszony!
Inga megállt az ajtóban.
Visszanézett utoljára.
A szemében nem volt sem harag, sem sértettség.
Csak undor.
— Jobb egyedül lenni, mint élősködőket etetni.
— Isten veletek.
Kilépett a lépcsőházba, és a lift ajtaja halkan becsukódott mögötte, elvágva a sikolyokat és az átkozódást.
A lakásban elszabadult a pokol.
— Bútorokat kifelé! — parancsolta a művezető.
— Ez a miénk! — próbált ellenkezni Vityók, és belekapaszkodott a szoborba.
— Van róla blokk? — kérdezte közönyösen az egyik munkás.
— Nincs?
— Akkor a cég tulajdona.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
