Először — a harcra.
Jelena beért az irodába, és azonnal hívatta az ügyvédet.
— Viktor Igorevics, minden úgy legyen, ahogy megbeszéltük.
— Válás.
— Megosztás nélkül.
— Kiskapuk nélkül.
— Próbálja csak meg bebizonyítani az ellenkezőjét.
Az ügyvéd bólintott.
— És kérem — tette hozzá.
— Adják be ezt ma.
— Amíg még nem gondolom meg magam.
Az ügyvéd elment, ő pedig ott maradt.
Ült, és a képernyőt nézte.
Az Excelben a projekt költségvetési táblája, a fejében meg az élete táblázata.
Előtte.
Vele.
És utána.
Az utolsó sor még üres volt.
De már tudta, mivel fogja kitölteni.
Maxim este megpróbált jelenetet rendezni.
— Megőrültél?!
— Én nem vagyok az ellenséged!
— Lena, intézzük szépen.
— Te mindent tönkreteszel.
— Te tetted tönkre — mondta.
— Az éveket.
— Magadat.
— Engem.
— Elég.
És anélkül, hogy ránézett volna, hozzátette:
— Legközelebb ügyvéddel gyere.
— Vagy anyáddal.
— Bár nem — inkább anyáddal.
— Őt legalább sajnálni lehet.
Maxim bevágta az ajtót.
És elment.
Ezúttal — végleg.
Jelena ott állt.
A lakásban, ahol végre csend lett.
Eltelt három hét.
Jelena egyedül élt.
Mintha először sok év után.
Nem volt több „Hol voltál kilencig?”, meg „Ki ez a Szása, aki WhatsAppon ír?”, pedig Szása csak a könyvelő.
Nem volt mosogató tele idegen bögrékkel.
Nem voltak félbehagyott dolgok, amiket ő „majd később”.
Csend volt.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
