— Ő aggódik!
Ellentétben veled!
— Én nem aggódom?! — a hangja fél hanggal magasabbra ugrott, és Ljudmila maga is megijedt tőle.
— Hat éve ápolom a te anyádat!
Hat éve!
És te azt sem tudod, mikor vetted neki utoljára te magad a gyógyszereit!
— Na, kezdődik! — Maxim olyan erővel csapta be a hűtőt, hogy a mágnesek is megremegtek az ajtón.
— Én dolgozom!
— Én hozom a pénzt a házhoz!
— Vagy elfelejtetted, miből is élsz te egyáltalán?!
Miből él.
Ljudmila ránézett — a gyűrött inges férfira, a kopaszodó fejtetőre, a sörhasra, amit ő makacsul „tekintélynek” nevezett.
Huszonkét év házasság.
Huszonkét év.
És ide jutottak.
— Szveta azt mondta, hogy felvehetünk valakit, — folytatta Maxim, mintha észre sem venné a felesége csendjét.
— Még ügynökséget is ajánlott.
— Nappali-éjjeli gondozás, profik…
— Miből?
— Normális pénzből!
Ő is beszállna!
— Beszállna, — ismételte Ljudmila.
— Nappali-éjjeli ápolóra.
Tudod, az mennyibe kerül?
Maxim legyintett.
— Ez nem a te dolgod.
Majd én meg Szveta eldöntjük.
Nem a te dolgod.
Értem.
Ljudmila felállt, a mosogatóhoz lépett.
Megnyitotta a csapot — meleg víz persze nem volt, valahol a környéken már megint elzárták.
A jeges sugár fájdalmasan vágta az ujjait.
— És ha azt mondom, nem akarok ápolót?
Maxim megdermedt.
— Micsoda?
— Azt mondtam: ha nem akarom, hogy egy idegen ember legyen a házunkban.
Maxim felnevetett.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
