A férj az apjához ment csöveket javítani, de elfelejtette lezárni a zsebében a telefonját.
„Gena, add ide a törölközőt.”
Natalja egy női hangot hallott, amikor a férfi véletlenül megnyomta a „fogad” gombot a zsebében.
Azért hívta a férjét, hogy megkérdezze, kivegye-e a sült húst.
Ez a mondat olyan hétköznapi volt, olyan otthoni, hogy Natalja először fel sem fogta a jelentését.
A konyhája közepén állt, az egyik kezében edényfogó, a másikban a telefon, és a sütő időzítőjét nézte.
Három perc volt hátra.
Alig valami, amíg elkészül a vacsora.
És, mint kiderült, három perc volt hátra a harmincéves házasságának végéig.
A vonal nem szakadt meg.
A kagylóban valami zörgött, megcsörrent az üveg — olyan hang volt, mint amikor egy poharat letesznek az asztalra.
Aztán a férje hangja, kissé tompán, a zseb anyagán át, válaszolt:
— Tessék.
— Miért vagy ilyen vizes, meg fogsz fázni.
— Ugyan már, itt meleg van, — nevetett a női hang.
Natalja megnyomta a „bontás” gombot.
Furcsa módon a keze teljesen nyugodt maradt, csak belül minden mintha elzsibbadt volna.
Letette a telefont a pultra.
A kijelző elsötétült.
Hívás az apósnak.
Gennagyij négy órával korábban ment el.
„Az apámhoz, Natasa.
Csöpög a csap a fürdőben, eláztatja a szomszédokat.
Gyorsan megjárom, egyik lábam itt, a másik ott.”
Még egy doboz pirogot is összekészített neki — hogy megkínálja apát.
Natalja az ablakhoz lépett.
A novemberi este már felfalta a színeket, az udvar szürke latyakba fulladt.
Valahol ott, ebben a sötétben, a férje „csapot szerelt”.
Natalja megint kézbe vette a telefont.
Megkereste az após számát.
Sokáig csörgött — az öregek nem szeretnek sietni.
— Halló?
Nataskám? — Péter Iljics hangja élénk volt, a háttérben ment a tévé.
— Papa, szia.
Csak azt szeretném megkérdezni, Gena még nálatok van?
Vagy már elindult?
Mert kihűl a vacsora.
— Gena? — az őszinte meglepetés a vonal másik végén jobban hasított Nataljába, mint az a női nevetés.
— Nem is volt itt.
Reggel beszéltünk, azt mondta, elfoglalt, majd a héten beugrik.
De mi történt?
— Semmi, papa.
Összekevertem.
Biztos csak beugrott a boltba.
Vigyázzon magára.
Natalja bontotta a vonalat, mielőtt az após rákérdezhetett volna a csapra.
Arra a bizonyos javításra, ami csak szavakban létezett.
Fekete zsákok.
Natalja kinyitotta a sütőt.
A forróság az arcába csapott, a rozmaringos hús illata, amit annyira szeretett, most nehéznek és idegennek tűnt.
Elzárta a gázt.
Hadd hűljön ki.
Ahogy minden más is.
Bement a hálószobába.
Kinyitotta a szekrényt.
A férje holmija a jobb oldalt foglalta el — rendbe rakott pulóverkupacok, vasalt ingek.
Harminc éven át figyelt rá, hogy „tűből húzták elő” módjára nézzen ki.
Hogy az emberek azt mondják: „Micsoda szerencséje van Genának a feleségével.”
Szerencséje.
Kiment a folyosóra, kinyitotta a kamrát, és elővett egy tekercs fekete építési zsákot.
Vastag, 120 literes zsákok voltak.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
