Lera fogott egy seprűt, és óvatosan a lapátra söpörte őket.
Megállt, és a fehér-arany cserepeket nézte.
— Bocsáss meg, nagyi, — suttogta.
— Nem én tehetek róla.
A szilánkokat a szemetesbe öntötte.
Végigment a szobákon — mindenütt idegen nyomok.
Gyűrött párnák, morzsák, foltok.
De ezt ki lehet takarítani.
Ezt mind helyre lehet hozni.
Kinyitotta a háló ablakát, friss levegőt engedett be.
Másodszor.
Másodszor lép ugyanabba a csapdába — bízott, beengedett valakit az életébe, aztán idegen lett a saját házában.
Az első férje is szépen kezdte: gondoskodással, szép szavakkal.
Ő is azt ígérte, hogy minden jó lesz.
Lera ökölbe szorította a kezét.
Nem.
Többé nem.
Soha.
Ez a ház az övé.
Az élete az övé.
És többé senki nem meri neki azt mondani: „tűrd el”.
Elmosolyodott — először ezen a héten.
Vége.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
