És csak én döntöm el, ki lakik itt, és hogyan viselkedik.
— Mit parancsolgatsz itt? — Zsanna felállt, Kirjusát magához szorítva.
— Ugyan, eltört pár csésze.
El kellett volna tenni a vitrinbe, nem az asztalra kirakni.
— Én raktam ki? — Lera Denisre nézett.
— Te vetted elő.
Én mondtam, hogy ne.
Te meg: „Mit nézni kell?”
— Ugyan már, egy készlet. — Denis fintorgott.
— Ez a ház ingyen jött, a sok kacattal együtt.
Mit…
— Ingyen? Kacat? — Lera érezte, ahogy belül emelkedik egy hullám.
— A nagyi egész életében itt élt.
Eltemette a nagyapát.
Engem nevelt, amíg a szüleim dolgoztak.
Neked ez kacat?
— Nem úgy értettem…
— Akkor hogy értetted?
Hogy mivel örökség, ezért lehet teleszemetelni?
Idehozni a rokonaidat, engem meg a sarokba tolni?
Tolik megköszörülte a torkát, hátrébb tolta a széket.
— Figyelj, mi nem erőltettük.
Denis ajánlotta fel, hogy itt lakjunk.
— Akkor Denisszel lakjatok.
Valahol máshol.
Csend lett.
Tamara Ivanovna kinyitotta a száját, aztán becsukta.
Zsanna nagy szemekkel állt.
— Ler, beszéljük meg nyugodtan. — Denis megpróbálta megfogni Lera kezét.
Lera hátrébb lépett.
— Nincs miről beszélni.
Ez az én házam.
Te itt semmiről nem döntesz.
És én nem fogok összenyomorodni — se a rokonaidért, se érted.
— Ezt komolyan gondolod?
— Teljesen.
Mindenki kifelé.
Most azonnal.
Pakoljatok, és takarodjatok az én házamból.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
