Vera valamiért megmakacsolta magát, nem akar segíteni.
Apának fogynak a gyógyszerei.
Nem tudnál öt ezret átutalni?
Kristina hangosan csettintett.
A háttérben zene szólt — egy kávézóban ült.
— Anya, milyen öt ezer?
Ég a paraffinbeszerzés!
A beszállítók felvitték az árakat, én is adósságban úszom!
Hívd fel Verkát, sírj egy kicsit, ő úgyis mindig meglágyul!
Miért belőlem szívjátok ki a pénzt, én épp csak talpra állok!
— De kislányom, nekünk tényleg alig van a kajára…
— Anya, akkor főzzetek tésztát, mi vagyok én, szakácsnő?
Mennem kell, hív az ügyfél! — Kristina lecsapta a telefont.
Nagyezsda Iljinyicsna lassan leült a sámlira.
Borisz Sztyepanovics komoran nézett rá a kanapéról.
Aznap este üres hajdinát ettek.
És ugyanazon az estén hirtelen felfogták a szörnyű dolgot: az egyik lányt kényelmes támasznak nevelték, a másikat pedig szeszélyes fogyasztónak.
És amikor ellökték a támaszt, semmiük sem maradt.
Két hónapig tartott a csend.
Vera kivirágzott: elkezdett uszodába járni, vett egy drága masszázsbérletet, felfrissítette a ruhatárát.
A sértettség még ott élt mélyen, de már nem diktálta az életének szabályait.
Minden egy fagyos csütörtökön omlott össze.
Vera telefonján felvillant a húga neve.
Vera ki akarta nyomni, de valamiért elhúzta az ujját a zöld gombig.
— Vera! — Kristina hangja magas volt és pániktól rekedt.
A háttérben emberek zaja és fémkocsik csörömpölése hallatszott.
— Vera, könyörgöm, gyere!
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
