Kikapcsolták a kábelt!
A lakásszövetkezetből is jöttek, megszégyenítettek az egész lépcsőház előtt!
Elfelejtetted befizetni?
Vera az irodájában ült, terveket nézett át.
Mélyet lélegzett.
— Nem felejtettem el, anya.
Csak kikapcsoltam az összes automatikus fizetést.
— Kikapcsoltad?! — a vonalban felháborodott szusszanás hallatszott.
— És akkor ki fog fizetni?
Nekünk apáddal kicsi a nyugdíjunk, abból vesszük az ételt!
— Ott van nektek Kristina.
Hiszen a végrendeletben ráírtátok a lakást és a dácsát.
Logikus, hogy most ő vállalja az ingatlan fenntartásának költségeit, és a gondoskodást rólatok.
A vonalban nehéz csend ült meg.
Olyan csönd lett, hogy Vera hallotta, ahogy az irodaablak alatt zúg a takarítógép.
— Te… te turkáltál az iratainkban? — az anya hangja megremegett, elveszítve a korábbi erőszakosságát.
— A kivonatot kerestem, ahogy kérted.
De örülök, hogy megláttam azt a papírt.
Különben még tizenöt évig cipeltelek volna titeket, miközben Kristina az én pénzemen él szépen.
— Hogy mersz így beszélni! — Nagyezsda Iljinyicsna támadásba lendült volna.
— Mi csak rá gondoltunk!
Te törtető vagy, erős vagy, nem veszel el sehol!
Ő meg törékeny, életképtelen!
Nem megy neki az üzlet!
— Remek.
Akkor tanulja meg ez a törékeny lélek leolvasni a villanyórát.
Minden jót, anya.
Vera bontotta a hívást, és a telefont kijelzővel lefelé tette le.
A szülőknek meg kellett tanulniuk máshogy élni.
A banki sorban csekkekkel állni Borisz Sztyepanovicsnak botrány lett és hirtelen rosszullét.
Miután a nyugdíj felét odaadták a rezsire, kiderült, hogy a megszokott hús vacsorára már nem fér bele.
Nagyezsda Iljinyicsna összeszorított szívvel felhívta a kisebbik lányt.
— Krisz, kislányom — kezdte mézes-mázosan.
— Van egy kis gond.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
