„De jogosan.
Tudod, Zsan, az én anyám is… bonyolult.
De ez – ez már túlzás.
Te… ha kell, én tanúsítom.
A fotókat is, a hívást is.”
„Köszönöm, Szása” – Zsanna fáradtan a falnak dőlt.
„Menj csak.
Boldog új évet előre.”
Amikor a szomszéd elment, Zsanna lecsúszott a fal mentén a padlóra.
A telefon rezgett – Kirill hívta.
Anyja nyilván már panaszkodott.
Zsanna a kijelzőt nézte, amelyen a férje mosolygós arca világított.
A düh eltűnt.
Kristálytiszta világosság maradt utána.
„Halló” – szólt bele.
„Zsanna!
Mit művelsz?!
Anya hisztérikusan hív, azt mondja, majdnem lelökted a lépcsőről!
Felszökött a vérnyomása!
Csak a papírokat akarta ellenőrizni, hogy segítsen nekünk!”
„Kirill” – vágott közbe Zsanna.
A hangja nyugodt volt és hideg, mint a jég.
„Apád elszólta magát Regináról és a fedezetről.”
A vonal túlsó végén csend lett.
Hosszú, ragadós csend, ami többet mondott minden mentegetőzésnél.
Tudta.
Tudta, és hallgatott, inkább volt „jó fiú”, mint férj.
„Zsan, hallgass meg…
Ez csak átmeneti…
Regina visszaadná…” – hebegte.
„Ma ne gyere haza, Kirill.
Aludj anyádnál.
Ünnepelj, támogasd a csapatszellemet.
Holnap pedig beszélünk arról, hogyan osztjuk meg a vagyonunkat.”
Zsanna megnyomta a „befejezés” gombot, és letiltotta a számot.
Felállt, és kiment a konyhába.
Az asztalon ott állt az érintetlen doboz kocsonya, amit Zoja Arkagyjevna otthagyott.
Zsanna undorodva, két ujjal megfogta, és a szemetesbe dobta.
Aztán töltött magának forró teát, elővette az eldugott táblányi drága csokoládét, amit „az ünnepre” tartogatott, és harapott belőle egy nagyot.
Kint hullott a hó, eltakarta az utcák szürkeségét és piszkát.
Zsanna úgy érezte, mintha egy hatalmas, kövekkel teli hátizsákot dobott volna le a válláról.
Fájt, igen.
De ez a megtisztulás fájdalma volt.
Sok év után először lélegzett igazán mélyet.
„Boldog új évet nekem” – suttogta a lakás csendjébe, amely most már csak az övé volt.
Vége
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
