Összerezzent, felkapta.
— Igen, anya!
— Igen, a kasszánál állok!
— Nem volt olyan túró!
— Anya, ne kiabálj, néznek…
— Mindjárt megyek.
Bocsánatkérően rám nézett, még jobban összehúzta magát, valami szánalmas, elveszett ember lett belőle.
— Na, szia, Olja.
— Sok boldogságot.
Elindult a kijárat felé, a mellkasához szorítva azt a szerencsétlen veknit, és tovább magyarázkodott a telefonban a láthatatlan zsarnoknak.
Utána néztem.
— Anya, ki volt az? — kérdezte a fiam, meghúzva a kabátom ujját.
— Senki, kicsim.
— Csak egy járókelő, aki rossz ajtón kopogtatott.
Elmosolyodtam, átöleltem a fiamat, és elindultam a férjem felé, aki már integetett nekünk a bejáratnál.
Mindenki azt az életet kapja, amit választott.
Pasa a választását akkor tette meg, a krumplis tányér fölött.
És ezért még hálás is vagyok neki.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
