— Friss levegő, változatosság.
— Te mondtad.
Beindítottam a motort, zenét kapcsoltam, és a visszapillantó tükörbe sem nézve ráléptem a gázra.
Negyven perc alatt beértem a városba.
Nem remegtem.
Nem reszketett a kezem.
Bementem a lakásba, a „mi lakásunkba”, ahogy ő szerette mondani.
Beszívtam az otthonom illatát.
És cselekedtem.
Elővettem a szekrény tetejéről a régi kockás utazótáskáját.
Azt, amivel három éve hozzám költözött.
Kinyitottam a szekrényt.
Kevés cucca volt.
Farmerek, ingek, pár pulóver, zoknik.
Mindet egy kupacba hajigáltam, nem hajtogattam.
A fürdőszobából a fogkeféjét.
A borotváját.
A tévé játékkonzolját.
Amikor behúztam a cipzárt, a zárban elfordult a kulcs.
Saját kulcsa volt, persze.
Pavel berontott az előszobába, vörösen, izzadtan, ördögien dühösen.
— Teljesen meghibbantál?! — ordította már a küszöbről, cipőben.
— Tudod, mennyibe kerül onnan a taxi?
— Kétezer!
— Anyának rosszul lett, mentőt hívtunk!
— Mit műveltél?!
— Kétezer? — kérdeztem nyugodtan.
— Olcsó egy leckéért.
— Miféle leckéért?
Normális vagy? — belerúgta a cipőjét a sarokba.
— Holnap felhívod anyámat, és bocsánatot kérsz.
— Térden csúszol, hogy megbocsásson!
— Különben…
— Különben mi? — kérdeztem, és kitoltam a zsákot a folyosóra.
A táskára meredt.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
