Csak úgy, egyedül felült az ágyban.
Az öröm könnyei patakzottak a szeméből.
Dmitrij belépett, meglátta, és elmosolyodott a meleg, jó mosolyával.
— Ugye látod, — mondta, leülve az ágy szélére.
— Te meg nem hittél benne.
Úgyhogy lehet, hogy még a ZAGS-ba is elszaladunk a saját lábunkon.
Anna megdermedt, sokkolva nézett rá.
— Dima, miket beszélsz?
Miféle ZAGS? — suttogta.
— Hiszen rokkant vagyok…
— És akkor mi van? — felelte nyugodtan.
— Én meg volt sittes.
Szerintem tökéletes pár.
Anna a komoly, szerető szemébe nézett, és értette, hogy nem viccel.
A csend hosszúra nyúlt.
— Megyek, — lehelte végül.
— Ha hívsz, megyek.
— Hívlak, — mosolygott Dmitrij, és óvatosan megfogta Anna kezét.
— Biztosan hívlak.
Később bevallotta neki, mennyire nehéz volt mindvégig.
Mellette lenni, ilyen gyengének, védtelennek, és közben ennyire kívánatosnak látni, és félni akár csak megérinteni is, félni ettől a beszélgetéstől, nehogy elriassza Anna törékeny bizalmát.
…Eltelt három év.
A faluba, ismerős, fájóan ismert úton porolva tért vissza Viktor.
A városi élet a fiatal „Ljubkával” egyáltalán nem lett olyan, amilyennek elképzelte.
Örök követelések, veszekedések, szemrehányások a pénzhiány miatt — ez mind igazi börtönné tette az életét.
Onnan is úgy szökött meg, ahogy egykor Annától: elmenekült, és most hazajött.
Biztos volt benne, hogy Anyka, a magánytól és betegségtől gyötörten, örülni fog a visszatérésének.
Hiszen mindig szerette, és mindent megbocsátott.
Odalépett a házához, és meglepetten megtorpant.
A ház szépen ki volt festve, a régi, dülöngélő léc kerítés helyett pedig új, drága, trapézlemezes kerítés állt.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
