Mit értettem meg magamról
Aznap éjjel nem aludtam. A plafont néztem, és azon gondolkodtam, mikor volt utoljára igazán fontos számomra ő.
Nem jutott eszembe konkrét pillanat. Túl régen volt.
Belecsúsztunk a rutinba. Gyerekek, munka, feladatok. Már nem láttuk egymásban az embert. Szerepeket vittünk: ő a háztartást, én a pénzt.
A közelség lassan eltűnt. Abbahagytam az udvarlást. Ő pedig bezárult.
Aztán jött ez a férfi, és megadta neki a figyelmet, amit én nem adtam. Vágyat, érdeklődést, lelkesedést.
És ott fekve azon gondolkodtam, lehet, hogy ez az egész egy figyelmeztetés volt.
Reggel döntöttünk.
Csendben reggeliztünk. Aztán megszólaltam.
– Próbáljuk meg újra.
Felhúzta a szemöldökét.
– Hogyan?
– Randizzunk. Menjünk el színházba, vacsorázni. Beszélgessünk. Ismerjük meg egymást újra.
– Miért?
– Mert nem akarom, hogy a lustaságunk miatt menjen tönkre húsz év.
Elgondolkodott.
– És ha nem működik?
– Akkor különválunk. Nyugodtan.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
