57 éves vagyok, a feleségem, Katalin 54. Húsz éve élünk házasságban Budapesten. Tegnap rábukkantam a telefonján egy levelezésre egy 35 éves edzővel. Ültem a konyhában, és azon gondolkodtam, haragudjak-e vagy inkább köszönjem meg. És elmondom, miért jutott ez eszembe

Szinte lakótársak lettünk. Udvariasak, konfliktus nélkül élők, de távoliak.

Mit éreztem, amikor megtudtam

Kati kijött a fürdőből köntösben. Vizes volt a haja, smink nem volt rajta. Fiatalosabbnak láttam, mint máskor. Feltűnt, hogy az utóbbi hónapokban egyre csinosabb. Eddig azt hittem, a sport teszi.

– Kérsz kávét? – kérdeztem.

– Igen, köszönöm.

Leült velem szemben. Elővette a telefonját, gyorsan írt valamit. Aztán betette a táskájába.

Ránéztem, és próbáltam beazonosítani az érzést: düh? sértettség? megalázottság?

Egyik sem. Inkább furcsa megkönnyebbülés.

Minden a helyére került. Három évig nem azért utasított el, mert fáradt volt vagy hormonális gondjai voltak. Egyszerűen nem vonzottam. Volt valaki más, aki igen. Fiatal, sportos, energikus.

És ez a felismerés tisztább volt, mint a korábbi magyarázatok.

Este megszólaltam

A nappaliban ült, egy sorozatot nézett. Bementem, leültem mellé.

– Kati, beszélnünk kell.

A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *