A család, mint projekt: a gyerekek előtérben, a szerelem a háttérben
Ez a kapcsolat már rég nem a szerelemről szólt. Inkább a gyerekekről. Ők voltak az a kapocs, ami összetartotta ezt a két felnőttet, akik már régen elvesztették az érzelmi és testi közelséget.
Amíg a gyerekek kicsik voltak, volt értelme a családi életnek. Vinni kellett őket edzésre, segíteni a leckében, megbeszélni az iskolai gondokat. Minden róluk szólt.
Aztán a gyerekek felnőttek. Elköltöztek – az egyik Szegedre ment egyetemre, a másik megházasodott. És otthon maradt két ember, akik úgy néztek egymásra, mint két albérlő.
A feleség már nem nőként élt, hanem csak anyaként – éjjel-nappal. A férj pedig apává és pénzkereső géppé vált. Nem férjként és feleségként éltek, csak szerepeket játszottak.
– Mikor volt utoljára köztetek intimitás? – kérdeztem.
Elgondolkodott.
– Két éve… vagy három. Nem is tudom. Fáradtak voltunk. Ő mindig azt mondta, fáj a feje. Én meg nem erőltettem.
– És mikor mondtátok utoljára egymásnak, hogy „szeretlek”?
Csend.
– Mikor vittél neki virágot csak úgy, ok nélkül?
Megint csend.
– És mikor öleltétek meg egymást úgy igazán, nem csak udvariasságból?
Lesütötte a szemét.
– Nem emlékszem.
A házasság érzelmi halála csendben történik: nincs érintés, nincs beszélgetés, nincs pillantás – és senki sem veszi észre, hogy ez már nem élet.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
