Nyugdíj előtti segély 2026 – Mutatjuk kik kapnak közel 130 ezret:

Kik jogosultak a nyesre?

A jogosultsági feltételek meglehetősen szigorúak, és több ponton is el lehet „vérezni”. A nyesre az jogosult,

  • aki álláskeresőként regisztrált,
  • akinek a nyugdíjkorhatár betöltéséig legfeljebb öt év van hátra,
  • legalább 15 év szolgálati idővel rendelkezik,
  • munkát szeretne vállalni, de sem önállóan, sem a foglalkoztatási osztály segítségével nem talált állást.

Ezen túlmenően fontos feltétel, hogy az igénylő a kérelem benyújtását megelőző három éven belül legalább 45 napig álláskeresési járadékban részesült, annak folyósítási idejét már kimerítette, és nem kap más, korhatár előtti ellátást. Így például nem lehet mellette szolgálati járandóság, táncművészeti életjáradék vagy átmeneti bányászjáradék.

A kérelmet a lakóhely szerint illetékes járási vagy fővárosi kerületi kormányhivatal foglalkoztatási osztályán lehet benyújtani, akár elektronikus azonosítással is.

Ennyivel nőtt az összeg 2026-tól

A segély összege a minimálbérhez igazodik. Mivel a kötelező legkisebb munkabér 2026 januárjától 11 százalékkal emelkedett, a nyes havi bruttó összege 129 120 forintra nőtt. Ez a minimálbér 40 százalékának felel meg.

A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *