— És még csak nem is tartotta szükségesnek, hogy ezt megbeszélje velem?
— Mit kell ezen megbeszélni? — Borisz lépett be a nappaliba, a telefon képernyőjébe bújtatva a tekintetét.
— Anyának igaza van.
Daska a mi vérünk, huszonöt éves, albérleti sarkokban húzza meg magát.
Nekünk meg két lakásunk van, a te régi pétervári lakásod meg hamarosan úgyis ránk szakad.
Logikus, nem?
— Logikus? — Natasa felállt az asztaltól.
— Az lenne logikus, ha TE, Borja, eladnád a vesédet, hogy vegyél lakást a húgodnak.
De nem, ti inkább úgy döntöttetek, hogy az én pétervári kétszobásom átjáróház.
A konyhából előlibegett Dasa, a sógornő, a megsértett hercegnő arckifejezésével.
— Natasa, miért viselkedsz úgy, mintha idegen lennél? — nyafogta.
— Hiszen család vagyunk.
Ugyan már, egy lakás.
Péterváron már senkid sincs.
Én meg itt vagyok, Tverben, anyu mellett.
El sem tudod képzelni, milyen garzont néztem ki!
Olyan panorámaablakai vannak!
— Dasa, menj, inkább ablakot mosni — vágta el durván Natasa.
— Én nem vagyok bank és nem vagyok jótékonysági alapítvány.
Te nekem senki vagy.
Még szilveszterre is olyan zoknit adtál, ami egy számmal kisebb.
— Na, a-anya! — Dasa felpuffasztotta az ajkát, és az anyósára nézett.
Larissza Alekszandrovna felállt, megigazította a drága pulóverét.
— Akkor figyelj ide, drágám.
Mi próbáltuk szépen.
Borja a férjed, a férj meg a feleség egy kutya.
A házasság alatt szerzett vagyon fele törvény szerint az övé.
Még ha papíron a tiéd is, az ő beleegyezése nélkül úgysem tudod eladni.
De ő adni fog beleegyezést.
Az eladásba.
És a pénz megy a közös kasszába.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
