Két nappal a halála előtt a 68 éves nagymamám írt a családi csevegésbe.
„Tudna valaki egy kis pénzt küldeni? Valami fontosat szeretnék venni.”
Az üzenet ott maradt, olvasatlanul vagy figyelmen kívül hagyva. Mindenki rohant, mindenki azt hitte, nincs baj.
Aznap este nem hagyott nyugodni a gondolat. Átutaltam neki egy kisebb összeget, nem kérdeztem, mire kell. Válaszul egy szívecskét és ennyit kaptam: „Köszönöm, drágám.”
Másnap reggel meghalt. Csendesen, álmában.
Amikor a kis házába mentem rendet rakni, megálltam az ajtóban. A konyhaasztalon tucatnyi apró ajándékdoboz sorakozott, szépen egymás mellé rendezve. Mindegyiken aranyszínű szalag, és egy névcímke. Az enyém, a szüleimé, az unokatestvéreimé, még azé a nagybátyámé is, aki évek óta nem látogatta meg.
A dobozokban apró, személyes emlékek voltak. Egy-egy fotó, kézzel írt levél, kis ereklye, aminek súlya volt az emlékeinkben.
Akkor értettem meg mindent.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
