Összeszorult a torkom. „Ez volt az első ajándék, amihez nem járt feltétel.”
„Azt hittem, anyád érti” morogta.
„Azt érti, ami neki kényelmes” mondtam.
Rám nézett, és a szemében keményebb lett az elhatározás. „Gondolkodtál már azon, miért nem fejeztem be a végrendeletemet?”
Megvontam a vállam. „Nem igazán. Azt hittem, csak halogatod.”
„Figyeltem” mondta. „Néztem, ki az, aki törődik velem, és ki az, aki csak vár. Te voltál az egyetlen, aki sose akart rám hatni.”
Kihúzott egy fiókot, és egy vastag dossziét tolt elém az asztalon.
„Azt akarom, hogy te legyél a végrehajtó.”
Megmerevedtem. „Nagypapa, ez nagy teher.”
„És te vagy az egyetlen, akiben bízom.”
Nem a pénzről szólt, nem igazán. Hanem arról, hogy valaki végre úgy választott, hogy nem kért cserébe semmit, és nem bűntudatból adott, hanem tiszteletből.
„Rendben” mondtam halkan. „Megcsinálom.”
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
