Martával minden másképp volt.
Eleinte szemet hunytam a „feledékenysége” fölött, amikor nem volt nála pénztárca, és afölött is, hogy állandóan kihasználta a jóindulatomat.
De minden apróság összeadódott egy hatalmas számlává — egy számlává, amit rajtam kívül senki nem látott.
Amikor megint „elfelejtette a pénztárcáját” a sajttortához és a lattéhoz, először éreztem, hogy bennem valami átkattan.
Nem düh volt, nem csalódás, hanem valami finomabb, fájdalmasabb: az érzés, hogy kényelmes pénztárcaként használtak.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
