amat is. Aztán rögtön jön a másik oldal. Szükségem van erre az állásra, mert stabil, mert van biztosítás, és mert végre nem kell állandóan kapkodnom.
Közben ott van bennem az is, hogy leültetem, és elmondom neki, mit tett velem. Hogy a szavai kinyitottak egy repedést, ami lehet, hogy sosem záródik úgy, mint előtte.
És van egy halkabb hang is. Azt mondja, lépjek hátra. Hadd nőjön fel. Hadd érezze egyszer, milyen súlya van a kegyetlenségnek.
Sokszor azon kapom magam, hogy magyarázatot keresek. Hogy talán csak korszak. Hogy talán túl érzékeny vagyok. De amikor felidézem, ahogy rám nézett, és úgy tett, mintha kevesebb lennék, rögtön értem, hogy ez nem csak a munkáról szól.
Ez a tiszteletről szól.
Arról, hogy számít-e bármit egy anya áldozata, ha a gyerekének már nem illik bele a képbe.
Most pedig ott állok ezzel a valósággal. Stabilitást hozó munka a kezemben, és egy fiú, aki előttem tanulja, mit jelent az empátia.
Holnap is bemegyek. Felmosok, törlöm az ajtókat, és megcsinálom, amit kell. Közben pedig megpróbálok egyenes háttal maradni, mert én tartottam nyitva neki az ajtókat, jóval azelőtt, hogy üvegből lettek volna.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
