A kulcsszó az volt, hogy „nekünk”.
Anna fülét megütötte, mint egy rossz hang.
Róman úgy beszélt, mintha egyenlő jogaik és kötelességeik lennének Misával kapcsolatban.
Mintha nem csak egy férfi lenne, akivel fél éve együtt él, hanem az apja.
— Én megtanítom neki mindazt, amire szüksége van — vágta rá Anna, egy kicsit élesebben, mint szerette volna.
— És legelőször azt, hogy otthon lehet nevetni, futkározni, és néha elejteni a játékokat. Mert ez az ő otthona.
Róman letette az üveget az asztalra.
Az arca nem változott, de a szemében megjelent az a leereszkedő felsőbbrendűség, amitől Anna megőrült.
— Túl puha vagy vele. Infantis, önző ember lesz belőle, aki nem lesz tekintettel másokra. Én csak segíteni akarok. Igazi férfit nevelni belőle.
— Az igazi férfi, Róman, nem az, aki fél elejteni egy konstruktor-darabot. Ne csinálj belőle katonát.
Nem válaszolt.
Csak hosszan nézett rá úgy, hogy abból ez olvasható volt: „Te nő vagy, te ezt nem érted.”
Aztán megfordult, és kiment a konyhából.
Egy perccel később a gyerekszobából már az ő hangja hallatszott, nyugodtan, kioktatóan:
— Misa, pakoljuk vissza mindet a dobozba. A játékidő véget ért.
Anna összeszorította a kést a kezében.
A csörömpölés elhallgatott.
Természetellenes, nyomasztó csend ült a lakásra.
Anna kinézett az ajtófélfa mögül.
Misa lehajtott fejjel, engedelmesen rakosgatta a színes darabokat a dobozba Róman szúrós tekintete alatt.
A fiú arcán már nem volt ott a játék öröme.
Csak zavarodottság és sértettség.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
