Meg kellett mosnom az arcomat, hogy lemossam magamról ezt a nyúlós reggeli rémálmot.
A konyhában az apósom, Pjotr Iljics ült, és hangosan ivott az én kedvenc bögrémből.
Abból a bögréből, amit megkértem, hogy ne használjon.
Az asztalon már tornyosult a mosatlan edényhalom, amit persze a „háziasszonynak” kellett volna elmosnia.
— Ó, megjelent, — horkant fel.
— Azt hittük, ebédre kelsz fel.
Odamentem a pulthoz, ahol a lakáskulcsok hevertek.
Az én kulcsaim.
A kis ezüst macskás kulcstartó megcsillant a napfényben.
Megérintettem az ujjam hegyével.
Ez a macska a függetlenségem jelképe volt: az első nagy fizetésemből vettem, amikor épp csak beköltöztünk ide.
Most úgy tűnt, mintha ez lenne az egyetlen kis sziget szabadság ebben a háztartási abszurd óceánban.
— Hol van Anton? — kérdeztem, miközben bekapcsoltam a kávégépet.
— Már elment, — legyintett az anyós, miközben lisztet szórt szét az egész asztalon.
— Azt mondta, ne kíméljünk téged, neveljünk.
— Mert nagyon elkényeztetett.
Ez hazugság volt.
Ismertem Antont.
Hallgatni tudott, kerülni a konfliktust is, de ilyet mondani… nem.
Zinajda Ivanovna önelégült arckifejezése azonban az utolsó csepp volt.
— Nevelni? — kérdeztem halkan.
— Hát persze! — rázta meg győzedelmesen a fejét.
— Te nő vagy, a helyed a tűzhely mellett van, nem a képernyő előtt, hogy rontsd a szemed.
— Mi még itt lakunk egy hónapocskát, aztán talán ember lesz belőled.
Ránéztem mindkettőjükre.
A lisztre a padlón.
Az idegen férfira a bögrémmel.
A nőre, aki a lakásomat a saját gyakorlóterepének tekintette.
Nem kiabáltam.
Nem sírtam.
Egyszerűen bementem a szobába, levettem a töltőről a laptopot, és betettem a táskámba.
Felvettem a farmert, a pulóvert.
Bedobtam a táskába a pénztárcámat és az útlevelemet.
Visszamentem a folyosóra, ahol az anyós már a szekrényben pakolgatta át a dolgaimat.
— Hová készülsz? És felmosni ki fog? — ordította.
— Dolgozni, — feleltem nyugodtan.
— Ti pedig éljetek csak.
— Ha már ti vagytok itt a gazdák.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
