A XXI. században élünk!
— Értem.
De ő nem fog megváltozni.
— Akkor nekem kell tűrnöm?
Makszim leült mellém, megfogta a kezem:
— Tarts ki még egy kicsit.
Elhelyezkedem az új munkahelyen, elkezdünk gyűjteni, egy-két év múlva kiveszünk egy lakást.
— Egy-két év múlva?
— Igen.
Kell a kaució, az első hónapok.
Kihúztam a kezem:
— Max, én két évet nem bírok ki.
— Olja, minek sietni?
Itt kényelmes.
Nagy lakás, anya vigyáz Dasára, amíg dolgozunk.
— Kinek kényelmes?
Neked?
Hazajössz — kész a vacsora, minden tiszta, a gyerek etetve.
Én meg egész nap az irodában vagyok, aztán otthon főzök, takarítok, mosok.
És még a te anyád célzásait is hallgatom.
— De ő segít Dasával.
— Segít?
Vagy szívességet tesz, amiért hálásnak kell lennem?
Makszim fáradtan felsóhajtott:
— Mit akarsz, Olja?
— Elköltözni.
Bérelni egy lakást.
Akár egy egyszobást is.
— Nincs pénz albérletre.
— Van.
Nekem félretéve van ötvenezer, neked meg biztos van valami.
— Az én fizetésem elmegy az autóhitelre meg a kiadásokra.
— Akkor csak az én fizetésem menjen albérletre?
— Hát… igen.
Felálltam:
— Értem.
Tehát nem akarsz elköltözni.
— Akarok.
Csak nem most.
— Mikor?
— Amikor lesz anyagi stabilitás.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
