Vacsorát főzünk együtt, mint régen. Leülünk a kanapéra, és megnézzük azokat a régi rajzfilmeket, amiket gyerekként szeretett. Sokat beszélgetünk éjfélig is, mert szeretném érteni, mi történt vele az alatt az idő alatt. Van benne jó is, van nehéz is, és van olyan is, amire ma sem talál szavakat.
Még mindig vannak hiányzó részek. Olyan évek, amiket nem kapunk vissza.
Viszont a jelent telepakoljuk melegséggel, amennyire csak lehet.
Néha észreveszem, hogy csendben körbenéz a konyhában, vagy leül a régi szobájában, mintha ellenőrizné, hogy ez most tényleg igaz. Máskor csak figyelem őt, ezt a kedves, figyelmes fiatalembert, és egyre biztosabb vagyok valamiben.
Az idő el tud választani embereket. A távolság meg tudja nyújtani a szeretetet. A körülmények képesek éveket elvenni.
Mégsem tudja kitörölni azt a köteléket, ami az éjféli altatódalokból, a lehorzsolt térdekből, és az állandó gondoskodásból született.
Elvihették a házamból.
A szívemből nem tudták elvinni.
Most pedig, végre, újra itthon van.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
