Csak 13 éves voltam, amikor végre kiálltam az anyukámért

Megdermedtem.

Anyu sosem panaszkodik. Reggeltől estig dolgozik, hullafáradtan ér haza, mégis mindig megkérdezi, milyen volt a napom. Amikor meghallottam, hogy elcsuklik a hangja, valami forró és éles dolog szorította össze a mellkasomat.

– Az egész iroda előtt csinálja – folytatta. – Mintha vicc lenne. Én meg mosolygok… mert szükségem van erre a munkára.

Aznap este bementem hozzá, és mondtam, hogy ezt nem kell eltűrnie. Hogy senkinek nincs joga megalázni. Azt is hozzátettem, hogy majd én elintézem.

Elmosolyodott és megölelt.

– Aranyos vagy – mondta. – De még csak tizenhárom vagy.

Nem bántani akart.

De ez a mondat belém égett.

Igen, tizenhárom voltam. Túl fiatal ahhoz, hogy egy felnőtt férfi komolyan vegyen. Túl kicsi az ő világában.