Fakó, láthatóan másról örökölt kabát volt rajta, a felhajtott ujjak három rétegben felcsavarva, a szemöldökére csúszott szürke sapkával.
Az orrán ferdén ült egy szemüveg hihetetlenül vastag lencsékkel, amelynek egyik szárát durván szigetelőszalaggal tekerték körbe.
A kezében a gyerek egy megviselt spirálfüzetet szorongatott.
— Bácsi, oda nem szabad — elvágták a fékcsöveit — suttogta a mélygarázs kis vendége, ijedten sandítva egy betonpillér felé.
— Micsoda?
Te hogy kerültél ide? — Roman leguggolt, ösztönösen körbenézve.
— Ott ültem, a csövek mögött.
Onnan meleg jön, a rácsnál — mutatott a kislány piszkos ujjával a legsötétebb sarok felé.
— És a maga nagy autójához odajött két ember.
Az egyik bemászott alá zseblámpával.
A másik meg ott állt, és azt mondta: „Csináld gyorsabban.
Kimegy az országútra, és magától elszáll, mi meg tiszták maradunk.”
Roman hátán kellemetlen borzongás futott végig.
Tudta, hogy ma este vidékre készült, egy kanyargós úton át a hágón keresztül.
Erről csak egyetlen ember tudott — Oleg.
A férfi elővette a telefonját.
— Stas, gyere le a mínusz kettőre.
Azonnal.
És hozd a fiúkat is jó zseblámpákkal.
Öt perc múlva a biztonsági főnök, nyögve, kimászott a terepjáró első lökhárítója alól.
Az ujjain olajos, csillogó folyadék fénylett.
— A technika sérült.
Mesterien dolgoztak, Roman Szergejevics — mondta komoran Sztanyiszlav, miközben ronggyal törölte a kezét.
— A parkolón alig látszik tócsa, de elég kétszer rálépni a pedálra — és egy perc alatt kifolyik minden.
Az első lejtőn baleset történt volna az úton.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
