Karina egy színpalettával hadonászott két gyakornok előtt.
— **Terrakotta, nem okker!**
— **A megrendelő azt mondta — meleg árnyalatok az óvodának.**
Valentyin Szergejevics babzsákfotelben ült, és mesélt a fiataloknak.
— **Aztán az igazgató kérdezi: hol vannak a rajzok?**
— **Én meg: a szerveren, hol máshol.**
— **Három biztonsági mentés, ahogy Anna Szergejevna tanította.**
A falon — a „Balti Gyöngy” lakókomplexum vizualizációja.
A stúdió első nagy megbízása, tizenötmilliós szerződés.
Csengetés az ajtón.
Nagyezsda Pavlovna egy tepsivel, Oleg Dmitrijevics egy termoszszal.
— **Antonovkás almás pite.**
— **Emlékszel, mennyire szeretted?**
Anna körbevezette őket a stúdióban.
Az anya megérintette az üvegfalakat, az apa a monitorokon futó rajzokat nézte.
— **Ez mind a tiéd?** — kérdezte az anya, körbemutatva.
— **A miénk.**
— **Iljáé, a csapaté és az enyém.**
A szülők összenéztek.
A szemükben olyan tisztelet volt, ami korábban nem létezett.
Miután elmentek, Anna megállt a mennyezeti ablak alatt.
Alatta az Obvodnij háztetői, villamossínek, siető emberek.
A táblagépen — egy kronstadti kulturális központ vázlata.
„**A saját teremet magam építettem fel**”, gondolta, miközben egy vonalat húzott a terven.
„**Most már bármit felépíthetek, amit csak akarok.**”
A stúdióban kávé és akvarellfesték illata terjengett.
Az üvegfal mögött Ilja a BIM munka finomságait magyarázta a gyakornokoknak.
Karina Valentyin Szergejeviccsel vitatkozott a színekről.
Egy teljesen átlagos munkanap estéje egy helyen, amelyet ő maga teremtett.
**Vége**
