Élj egy hétig egyedül, üvölts a holdra férfi nélkül a házban, hátha akkor megtanulod értékelni a gondoskodást! — Vitalik patetikusan belevágott a sporttáskába egy csomag zoknit, és majdnem leverte a polcról a kedvenc vázámat.
Én némán figyeltem ezt a színházi előadást, a ajtófélfának támaszkodva.
Belül minden fortyogott a sértettség és a hisztérikus nevetés keverékétől.
A férjem, ez a harmincéves „kisfiú” ott állt az én — még a házasság előtt, saját pénzből vett! — egyszobás lakásom közepén, és azzal fenyegetett, hogy eltűnik.
Nyilván őszintén hitte, hogy az ő drága jelenléte nélkül a falak összeomlanak, én pedig elszáradok, mint egy elfelejtett muskátli.
Pedig az egész úgy kezdődött, ahogy mindig: a vasárnapi látogatás után Vera Timurovnánál.
Az anyósom különleges nő volt: úgy tudott bókolni, hogy az embernek azonnal kötélért volt kedve nyúlni, és olyan hangon osztogatott tanácsokat, mint egy tábornok, aki a sáros csizmáért ordít a bakának.
Vitalik „feltöltve” jött haza az anyjától.
Rögtön látszott: összepréselt ajkak, szkennelő tekintet, kitágult orrlyukak, mintha port keresne.
— Anna, miért lógnak megint nem szín szerint a törölközők a fürdőben? — kezdte már a küszöbön, még cipőt sem vett le.
— Anyu azt mondja, ez vizuális zajt csinál, és tönkreteszi a csí harmóniáját a házban.
Vettem egy mély levegőt.
— Vitalik, a te anyád a csí harmóniáját csak egy kilencvenes évekbeli tévéműsorban látta, a törölközők meg azért vannak úgy, hogy kényelmes legyen kezet törölni — feleltem nyugodtan, miközben a tűzhelyen a ragut kevertem.
Vitalik elkomorult, bement a konyhába, és az ujjával rábökött a lábas fedelére.
— Már megint darabos a zöldség?
Anyu azt mondja, az igazi feleség mindent pürésít, úgy jobban felszívódik a férfi szervezetben.
Te csak lusta vagy.
— Vitalij — letettem a fakanalat.
— A te anyádnak egyszerűen nincs foga, mert spórolt a fogorvoson, hogy vehessen a vitrinbe egy harmadik étkészletet.
Neked viszont van fogad.
Rágj.
A férjem elvörösödött, teleszívta a tüdejét, hogy előadja a következő adag „anyukám-bölcsességet”, aztán megtorpant.
— Te… te csak hálátlan vagy! — fújta ki.
— Anyu egyébként a háztartástan kandidátusa!
— Vitalik, a te anyád egész életében portásként dolgozott egy kollégiumban, és csak azért hívja magát „kandidátusnak”, mert tetszik neki, ahogy hangzik — vágtam vissza jeges mosollyal.
Ott állt tátott szájjal, próbált érvet találni, de az agya cserbenhagyta.
Vitalik pislogott, csikorgatta a fogát, és legyintett, mintha legyet hessegetne.
Abban a pillanatban olyan nevetségesen festett, mint egy pingvin.
És ekkor döntötte el, hogy majd „megleckéztet”.
— Elég!
„Elegem van a te pimaszságodból!” — jelentette ki, miközben becipzározta a táskát.
— Elmegyek anyuhoz.
Egy hétre.
Ülj itt, gondolkodj el a viselkedéseden.
Amikor visszajövök, tökéletes rendet és bocsánatkérést akarok.
Írásban!
Becsattant a bejárati ajtó.
Csend lett.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
