Iratok, gyerekcuccok, a ruháimból a minimum.
A folyosói óra ketyegve átbillent.
18:00.
Kijöttem a hálóból, és megálltam az előszobai tükörnél.
Megigazítottam a hajamat.
Furcsa — mindig azt hittem, ilyen pillanatokban az ember remeg, megrogy a lába.
Nekem csak teljes, sebészi tisztaság volt a fejemben.
Csengettek.
A csengő rövid volt, de éles.
Deniz a konyhában csettintett.
— Ki a fene jön vasárnap?
Alina, nyisd ki!
Meg sem mozdultam.
— Alina! — kijött a konyhából szalvétával a kezében.
Meglátott két méterre az ajtótól.
— Megsüketültél?
Megint csengettek.
Deniz mérgesen a puffra dobta a szalvétát, és a zárhoz lépett.
Elfordította a reteszt.
Kitárta az ajtót.
A lépcsőházban Arkagyij Boriszovics állt.
Sötét kasmírfekete kabátban, sapka nélkül.
Mögötte két erős férfi derengett, egyforma fekete dzsekiben.
Deniz megdermedt.
A jobb keze ott maradt a kilincsen.
A vér olyan gyorsan futott ki az arcából, hogy a bőre hamuszürke lett.
— Arkagyij… Arkagyij Boriszovics? — Deniz hangja megcsuklott.
Megpróbált mosolyogni, de az ajka nem engedelmeskedett.
— Maga… hogyhogy?
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
