Nadja sietve kapaszkodott felfelé a lépcsőn, a fejében a befejezetlen jelentés és a teljesen eldugult vécé járt.
A nap már reggel rosszul indult, és most még ez a bűz is.
Nadja meghallotta a jól ismert, fájdalmasan ismerős ajtópántnyikorgást.
A lakása ajtaja — azé a lakásé, ami a válás után az egyetlen menedéke lett — tárva-nyitva állt, és ő megtorpant.
— Nadja, te vagy az, végre! — szólt belülről a hang, mintha a házigazda már rég lecserélődött volna.
Valentyina Petrovna, az anyós hangja volt.
Nadja a küszöbön dermedt meg.
Valentyina Petrovna Nadja kedvenc foteljében ült, úgy terpeszkedett benne, mintha trónon ülne.
Mellette a dohányzóasztalon — amit Nadja a fotellel együtt „kiperelt” Misától — ott állt Nadja legjobb csészéje, a lepattant szélű.
A csészéből, az illat alapján, erős, bergamottos, anyós-féle tea gőzölgött, de nem ez döbbentette meg Nadját.
A padlón, közvetlenül a hálószoba bejárata mellett ott sorakoztak a batyuk és utazótáskák, nyilván csordultig pakolva.
— Mi ez? — préselte ki Nadja, a csomagokra mutatva, és a hangja nem engedelmeskedett, idegennek és vékonynak tűnt.
Valentyina Petrovna belekortyolt a teába, még csak félre sem nyelt.
A tekintete nyugodt volt, már-már békés, mint egy macskáé, amelyik épp lenyelt egy kanárit.
— Ja, azok holmik — legyintett az anyós, mintha csak egy tolakodó legyet hessegetne el.
— Az enyémek.
Költözöm, Nadjácska, hát hová legyek én, öregasszonyként, egyedül?
Misa teljesen megfeledkezett rólam, neki ugye megvan a maga élete, te meg mégsem vagy idegen.
Nadja úgy érezte, kicsúszik alóla a talaj.
Költözik… hová… az ő lakásába?
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.