Tatjana kinyitotta az ajtót, és azonnal megértette: Pavel itthon van.
Nem azért, mert a folyosón ott álltak a 45-ös méretű sportcipői, amelyekben állandóan megbotlott.
Hanem a hangból.
Katt.
Katt-katt.
Szünet.
Dühös csapás a billentyűzetre.
Ez a hang az elmúlt fél évben a mindennapjai állandó háttérzenéje lett.
Így szólt „az önkeresés”.
Tatjana levetkőzés nélkül a konyhába ment.
A bevásárlószatyor belevágott az ujjaiba, de nem akarta a földre tenni — ott ragadt minden.
A pulton egy egész hegy mosatlan edény tornyosult: tányérok beszáradt ketchupos csíkokkal, csészék tealerakódással, morzsák szétszórva, mint homok a parton.
— Tány, te vagy az? — szólt ki a férje a hálóból, le sem véve a szemét a monitorról.
— Mi tartott ilyen sokáig?
Én itt, képzeld, már a gerincemhez nőttem éhségemben.
Tatjana szó nélkül kipakolt az asztalra egy csomag túrót, kefirt és két almát.
— És a rendes kaja hol van? — Pavel megjelent az ajtófélfánál.
A kedvenc, kinyúlt melegítőjében volt, enyhe borostával, amit ő „férfiasnak” hívott, Tatjana pedig magában „árva-szakállnak”.
Benézett a szatyorba, aztán a tűzhelyen álló üres serpenyőre pillantott.
— Nem értem.
És a vacsora?
Hiszen megígérted a franciás húst.
Vagy legalább fasírtot.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
