Valahogy ferde a csomó, mint az életem, mielőtt találkoztam veled” – nevetett fel Kirill, elégedetten a saját poénjával, és odatartotta a nyakát.
Zsanna nehezen szakította el a tekintetét a telefon képernyőjéről, ahol a szupermarket munkahelyi csoportjában tombolt az ünnep előtti pokol: „Hol vannak a pezsgős árcédulák?!”, „A 4-es kassza lefagyott!”.
Letette a mobilt, és egy nehéz sóhajt elfojtva a férje gallérjához nyúlt.
Az ujjai, amelyek érdesek voltak a bankjegyek számolásától és a végtelen fertőtlenítéstől, ügyesen újrakötötték a selymet.
„Jóképű” – mondta szárazon.
„Menj már.
El fogsz késni a köszöntő tósztról.”
„Zsan, miért vagy ilyen savanyú?” – Kirill puszit nyomott a feje búbjára, amely hajlaktól és fáradtságtól illatozott.
„Ez csak céges buli, támogatni kell a csapatszellemet.
A főnök azt mondta, aki nem jön, attól elveszi a prémiumot.
És nekünk pénz kell.
Meg aztán… anya megígérte, hogy benéz.
Segít a harmincegyedikei főzésben.
Kocsonyát hoz!”
Zoja Arkagyjevna említésére Zsanna összeszorította az állkapcsát.
Az anyós „segítsége” mindig túl drága volt.
Ez nem segítség volt, hanem audit.
Részrehajló, kíméletlen ellenőrzés.
„Kirill, kértem, hogy ma ne jöjjön.
Csak csendben akarok feküdni.
Úgy zúgnak a lábaim, mintha ólombakancsban futottam volna maratont.”
„Na, ne kezdd már” – mondta, miközben már felvette a kabátját, és vidáman csörgette a kulcsait.
„Anya tiszta szívből jön.
Na, mentem!
Ne unatkozz!”
Az ajtó becsapódott.
Zsanna egyedül maradt.
A lakás csendje sűrű volt, vattaszerű, de nem sokáig.
Pontosan tizenöt perc múlva követelő csöngetés hallatszott.
Három rövid, egy hosszú.
Zoja Arkagyjevna védjegyszerű jelzése.
„Uramisten, micsoda fülledtség van itt!
Zsannocska, nálad teljesen elhervadtak a virágok, te mit csinálsz, klórral locsolod őket?”
Zoja Arkagyjevna besuhant az előszobába, egy hatalmas táskát cipelve maga előtt, mint egy faltörő kost.
Az anyós hatvanegy éves volt, de úgy buzogott benne az energia, mint egy kisebb erőműben.
A lakáskezelőség egykori könyvelőjeként még ott is hibát talált, ahol nem volt.
A tekintete, éles és szúrós, azonnal végigpásztázta a fogast.
„És Kirill kabátja hol van?
Már elment?
Ó, a szorgos…” – sóhajtott, miközben lehúzta a csizmáját.
„Te meg miért vagy köntösben?
Így fogadni az anyát – illetlenség, kedvesem.”
„Itthon vagyok, Zoja Arkagyjevna.
És fáradt vagyok” – mondta Zsanna, és a konyhába ment vizet forralni.
„Azt mondta, kocsonyát hoz?”
„A kocsonya a táskában van.
De előbb – egy ügy” – lehalkította a hangját, bár senki sem volt a lakásban.
„Gondolkodtam, Zsanna.
Ti ugye hitelre vettétek a lakást?”
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
