A szeretet és a gondoskodás könnyen válnak megszokássá, és ilyenkor sokan kötelességnek látják őket. A mindennapok csendes sarkaiban a legtöbbet adó emberek gyakran láthatatlanok maradnak, amíg nem szólnak, nem haraggal, hanem tisztán és nyugodtan.
Mia története emlékeztet arra, hogy a határok kijelölése nem önzés, hanem önbecsülés. Ha figyelünk a saját igényeinkre, mások is megtanulják értékelni azt, amit adunk.
A valódi megbecsülés nem csak a kiszolgálásról szól, hanem arról is, hogy mindenki részt vállal.
A TELJES TÖRTÉNET
Vasárnaponként Mia háza rendszeresen megtelt a férje nyolcfős családjával.
Korán kelt, elkészítette a kedvenc ételeiket, megterített, és ragyogóra takarította a konyhát.
Ebéd után ő mosogatott, miközben a többiek a nappaliban beszélgettek.
Idővel ez rutinná vált, de már nem okozott örömet.
Legbelül úgy érezte, hogy nem veszik észre, és természetesnek veszik a munkáját.
Egy este elmondta a férjének, hogy fáradt, és segítségre van szüksége.
Támogatás helyett a férje emlékeztette, hogy a család segített a házvásárlásban, és ez lenne a „köszönet”.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
