Az arca ragyogott az örömtől — ma hivatalosan is kinevezték az értékesítési osztály vezetőjének.
Ráadásul egy hét múlva betöltötte a negyvenet.
Kerek évforduló, komoly pozíció — minden tökéletesen alakult.
— Szvetlána! — kiáltotta, miközben a zakót a kanapéra dobta.
— Hol vagy? Gyere ide, híreim vannak!
A konyhából Szvetlána jött ki, miközben a kötényébe törölte a kezét.
Harminchét évesen fiatalabbnak látszott — karcsú alak, gesztenyebarna haja copfba fogva, az arcán halvány mosoly.
— Mi történt? — kérdezte, és leült a fotel karfájára.
— Az történt, hogy a férjed most már FŐNÖK! — Oleg színpadiasan széttárta a karját.
— Másfélszeres fizetés, szolgálati autó, iroda kilátással a folyóra.
El tudod képzelni?
— Gratulálok, — örült őszintén Szvetlána.
— Ez csodálatos!
Olyan régóta dolgoztál ezért.
— Pontosan!
És tudod mit?
Úgy döntöttem, rendesen megünnepeljük.
Egyszerre az előléptetést és a születésnapot.
Egy ünnep két alkalomra — gazdaságos, de nagyvonalú!
Oleg elővette a táskájából a jegyzetfüzetét, és lapozgatni kezdte.
— Nézd, mindent átgondoltam.
A „Arany Oroszlán” étterem — a legelőkelőbb a városban.
Száz vendég — az összes rokonunk, a kollégáim, üzleti partnerek.
Hétfogásos menü, élő zene, műsorvezető.
Ez ESEMÉNY lesz!
Szvetlána összevonta a szemöldökét, gyorsan fejben számolgatott.
— Oleg, ez borzasztó drága.
Csak a terem bérlése az „Arany Oroszlánban” őrült pénz, nem beszélve a százfős bankettről.
— És akkor mi van? — legyintett.
— Most már osztályvezető vagyok, illik a státuszomhoz.
Mindenkinek látnia kell, hogy sikeres ember vagyok, nem valami kis irodista.
— De nincs ennyi pénzünk, — jegyezte meg óvatosan a feleség.
— Még az új fizetéseddel sem…
— NEKÜNK nincs, de NEKED van, — vágott a szavába Oleg, és acélos hang jelent meg a hangjában.
— Anyád pénzt adott neked autóra.
Háromszázezer, ha jól emlékszem.
Szvetlána elsápadt.
— Az az én pénzem.
Anya évekig gyűjtötte, eladta a telket.
Azt akarja, hogy autót vegyek — vinnem kell a gyerekeket iskolába, járni bevásárolni.
Te is tudod, milyen nehéz autó nélkül.
— A gyerekeket el lehet vinni busszal, mint minden normális ember, — vágta rá Oleg.
— A bevásárlást meg majd én hozom a szolgálati autóval.
Úgyhogy a te autód várhat.
— Nem, Oleg.
Anya külön kikötötte — ez a pénz csak autóra.
Nem költhetem el a te bankettedre.
Oleg hirtelen felállt, az arca a dühtől elvörösödött.
— Az ÉN bankettemre?
Ez a MI családi ünnepünk!
Vagy szerinted az előléptetésem nem a családunk sikere?
— Dehogynem, csak…
— Nincs „csak”! — üvöltötte.
— Én vagyok a családfő, én döntök!
És én úgy döntöttem, hogy az „Arany Oroszlánban” ünneplünk.
Pont!
Szvetlána is felállt, összefonta a karját.
— Én meg úgy döntöttem, hogy nem adom oda anyám pénzét a te mutogatós rongyrázásodra.
Meg lehet ünnepelni szerényebben — otthon, vagy egy kisebb kávézóban.
Miért kell ennyi pénzt kidobni?
— Azért, mert nem akarok CSÓRÓNAK látszani a kollégáim és a partnereim előtt! — Oleg egészen közel lépett hozzá.
— Fel fogod, hogy ettől függ a hírnevem?
A karrierem?
A jövőbeli szerződések?
— Felfogom.
De azt is felfogom, hogy NEKEM autó KELL.
A város másik végén dolgozom, a gyerekek külön iskolákba járnak.
Hatkor kelek, hogy mindent időben megcsináljak!
— Ugyan már! — Oleg megvetően felhorkant.
— Te szabadúszó szövegíró vagy, dolgozhatsz otthonról.
A havi tizenötezred meg nem munka, hanem hobbi.
Én tízszer többet keresek!
Ezek a szavak fájón beleszúrtak Szvetlánába.
Tényleg kevesebbet keresett a férjénél, de a bevétele stabil volt, és büszke volt a függetlenségére.
— Az én keresetem az ÉN pénzem.
És anya pénze is az ÉN pénzem.
Nem fogom elkö lteni a te szeszélyedre.
— Szeszély? — Oleg ökölbe szorította a kezét.
— Tudod egyáltalán, kivel beszélsz?
Egy nagy cég értékesítési osztályának vezetője vagyok!
Te meg ki vagy?
Egy háziasszony, aki filléres oldalaknak pötyögi a szövegeket!
— Én a FELESÉGED vagyok! — kiáltotta Szvetlána.
— Jogom van a véleményemhez!
— A véleményed nem érdekel! — ordította Oleg.
— Holnap átutalod a pénzt a számlámra.
Már lefoglaltam az éttermet, a foglalót céges hitelkártyáról kifizettem.
Már csak a fennmaradót kell rendezni.
— Hitelkártyáról?
Hitelt vettél fel?
— Semmi közöd hozzá!
Anyád pénze mindent fedez.
És elég a vitából!
A beszélgetésnek vége!
Oleg megfordult, és bement a hálószobába.
A következő két nap nyomasztó hallgatásban telt.
Oleg demonstratívan nem beszélt a feleségéhez, csak a legszükségesebb esetekben válaszolt egy-egy szóval.
Szvetlána próbált a lelkére beszélni, kompromisszumokat ajánlott — egyszerűbb étterem, kevesebb vendég, rövidebb menü.
De a férj hajthatatlan volt.
— Vagy „Arany Oroszlán” száz főre, vagy semmi, — vágta oda szerdán reggelinél.
— És hagyd abba a rábeszélést.
A döntés megszületett.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
