Nagymamának lenni a világ legjobb dolga, de néha úgy érzem, a mai modern világban már semmit sem csinálhatunk úgy, ahogy régen. A menyem, Kitti, nagyon ad az egészséges életmódra.
Náluk minden bio, minden mentes, a gyerekek (a hétéves Tomi és az ötéves Lili) uzsonnája általában valamilyen zöld turmix vagy puffasztott köles. Sosem szóltam bele. Tudom, hogy más idők járnak.
De múlt héten Tomi felhívott: „Mama, csinálsz nekünk olyan igazi lekváros buktát, amikor jövünk vasárnap?” A szívem olvadt el. Megígértem neki.
Vasárnap hajnalban keltem. Gyúrtam, dagasztottam a tésztát, elővettem a saját, üstben főtt szilvalekváromat. Mire délután megérkeztek, az egész házban csodálatos, meleg kelt tészta illat terjengett. Amikor a gyerekek meglátták a porcukros buktákat a tálcán, ujjongva rohantak az asztalhoz. Tomi már vette is a kezébe a legnagyobbat.
Ekkor lépett a konyhába Kitti. Az arca azonnal elsötétült. Szó nélkül odalépett Tomihoz, és szó szerint kikapta a kezéből a süteményt, majd visszadobta a tálcára. – Erzsi mama! Hányszor mondjam, hogy mi nem eszünk ilyen cukros, egészségtelen vackokat? – csattant fel felháborodottan. – Csak tönkreteszi a fogukat meg elhíznak tőle!
Megdermedtem a konyhapultnál. A torkomat fojtogatta a sírás. – De Kitti… ez házi bukta – suttogtam. – Egész héten ezt kérték tőlem a gyerekek, hajnal óta dagasztottam nekik a saját lekvárommal… Kitti szeme villámlott. Ekkor nyitotta ki a drága, bio-nasikkal teli dizájner táskáját. – Akkor is! Nem engedem, hogy ezzel a méreggel tömje őket! Haladni kéne a korral, a maga zsíros, lisztes főztje már rég nem divat, csak árt a gyerekeknek! Adok nekik almachipset, az legalább egészséges.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
