Amikor elhallgatott a zene
Az esküvő pont olyan volt, mint ahogy mindenki ígéri, fények, ölelések, gratulációk, nevetés, és zene, ami szinte sosem akart véget érni.
Mire véget ért a lagzi, a férjemmel már csak adrenalinból és süteményből éltünk.
Amikor a hotelszoba ajtaja végre becsukódott mögöttünk, a csend szinte ünnepélyesnek tűnt.
Nem volt kamera.
Nem volt beszéd.
Nem volt elvárás.
Csak mi.
Alig jutottunk el az ágyig, már dőltünk is össze, félruhában, a cipők valahol az ajtó közelében landoltak, a mennyezeti lámpa pedig még égett. Elvileg ez lett volna az első nagy, romantikus éjszakánk férjként és feleségként.
Ehelyett pár másodpercen belül elaludtunk.
A rázkódás
Nem tudom, hány óra lehetett, amikor felébredtem.
Először azt hittem, csak álmodom.
Aztán újra éreztem.
Az ágy remegett.
Nem erősen, nem látványosan, mégis annyira, hogy a sötétben felgyorsult a pulzusom.
A város fényei halványan szűrődtek be a függöny mellett, vékony, ezüst csíkokat rajzolva a szobába. Egyik könyökömre támaszkodtam, kábán, és próbáltam kitalálni, mi történik.
Egy pillanatra a képzeletem jóval előrébb szaladt, mint kellett volna.
Aztán lenéztem.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
