Amikor 18 lettem, a nagymamám egy piros kardigánt adott.
Kézzel kötötte, egyszerű volt, nem drága.
Mosolyogtam, és csak annyit mondtam, köszönöm.
Néhány héttel később meghalt.
Sosem vettem fel.
Eltelt tizenöt év.
Tegnap a 15 éves lányom megtalálta egy dobozban, és megkérdezte,
felpróbálhatja-e.
Amint a zsebébe nyúlt, megálltunk.
Egy apró, összehajtott boríték volt benne, a nevemmel.
Gyorsan vert a szívem, amikor felnyitottam.
Benne egy cetli, remegő betűkkel. Abban a pillanatban újra 18-nak éreztem magam, túl fiatalnak ahhoz, hogy megértsem, milyen a szeretet, ha nem csillog és nem kerül sokba.
A lányom figyelt, kíváncsian várta, mit találtam. A papíron ez állt: „Drágám, ezt egész télen kötöttem. Minden öltés egy kívánság a boldogságodért. Egyszer megérted, mennyit ér az egyszerű szeretet.”
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
